2016-11-02 18:40 | 168 óra

Revü, bohózat, turbó

Az elég vicces, amikor egy földszintes ház liftépítésre nyer pályázati pénzt, nem? És elég életszerű, hogy meg is építik a liftet, igaz?

Bohózat a színházcsinálásról – ez most nemcsak a Radnóti Színház legutóbbi bemutatójának summája, hanem jó tanács is a nézőknek: ne tessenek a szovjet, netán a magyar „házmesterország” és a 16. századi Rettegett Iván-féle véres terror párhuzamai után kutatni, hanem nevetni tessenek, felszabadultan kacarászni.

Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című darabjának főszereplője egy időgép – ez a jövőbe látás mint probléma eléggé beakadt neki, mármint Bulgakovnak: a Boldogság című darabjában például a 23. századi Moszkvába röpteti olvasóit, de a főművében, A Mester és Margaritában is van időjátékos csoda elég. Inkább fantasztikus, mint tudományos előre- és hátralátások ezek; a bulgakovi recept szerint szatírába kell öltöztetni őket ahhoz, hogy létrejöjjön a színpadi hatás, hiszen ha nevetünk rajta, akkor nem akkora baj, hogy kételkedünk a megtörténhetőségében, viszont némi késleltetéssel van azért egy komor utóíz.

A színházi mechanizmus – a masinéria – meg amúgy is csak futó köszönő viszonyban van a valódi, életes mechanizmusokkal, tehát fönn sem akadunk azon, ha egy négyszáz éves időbeli ugrást szimpla váltóáram működtetése hoz létre.

Vecsei H. Miklós eléggé átírta Bulgakov darabját, de voltaképp mégsem olyan nagyon. Hogy a szatírából bohózat, vagyis totális őrület legyen a színpadon, ahhoz már ifj. Vidnyánszky Attila kellett, aki rendezőként turbó fokozatra állított habverővel fújta egyre nagyobbra a kavarodást, nemcsak az idősíkokét, hanem a személyekét is.

Lappang azért történet is a bohózat mögött – középpontjában nem is a címszereplővel, hanem Tyimofejev feltalálóval, aki egy kis lukban él egy lepukkant bérházban, itt buherálja az ő időgépét, és már csak „másodpercekre, illetve centiméterekre van a fényévektől”. Körülötte a többi lakó és a csapat élén a házmester – a 20. század ikonikus figurái. És akkor Tyimofejev elalszik, és álmodik egy nagyot.

Azt is álmodja, hogy a szerelme és élettársa, Anaida színésznő ritka bárgyún, ámde igen viccesen összeszűri a levet Jakin filmrendezővel, „az orosz Tarkovszkijjal” egy forgatáson, és ezért elhagyja őt. Aztán a ház többi lakója is benyomul a kuckójába, jönnek a falakon át, illetve nyitogatják a sehová vezető ajtókat, közben szinte szünet nélkül szól a zene (Kovács Adrián munkája), mint valami revüben – de ekkor már totális az elveszettség, mármint azoké a nézőké, akik még mindig nem adták föl a történetpuzzlet. Hiába, a nézőket nemigen lehet leszoktatni arról, hogy valami logikát keressenek a színpadon. Ilyenek, na.

Az alkotópárost – Vecsei H. Miklóst és ifj. Vidnyánszky Attilát – szemmel láthatóan jobban érdekelte a színház, a csinálása és a színházcsinálás mutatása, mint Bulgakov házmestercár időjátéka, amelynek összes fordulata inkább eszköze, mint tárgya az előadásnak. A szövegpoénok nemcsak egymást érik, hanem egymásra is úsznak. Van köztük jó meg nem jó – szemlátomást senkinek sem volt szíve nagyot rostálni a Mohácsi-, Bodó-féle szövegalkotásra emlékeztető vicc-cunamiból (legalább az egyik telefonbetyáros szakállas viccet úgy szeretném nem hallani!) –, ezért aztán még följebb pörgették a tempót, hátha takarja majd a játék, amit kell. Nemcsak szövegpoén van, hanem látvány is: a díszlet (Pater Sparrow műve) hangsúlyozottan teátrális, amolyan Kentridge-féle rétegzést mutat; szinte hihetetlen, hogy ennyit lehet járkálni a Radnóti tenyérnyi színpadán. A Rettegett Iván korába visszazuhant házmester lépdel a hófödte képkeretek közt, dülleszt a szélgépbe, játssza a nagy vihart – cudarul elveszett nemcsak az időben, de a térben is. László Zsolt igazi svájcisapkás-szürke köpenyes házmestervezér, akkora rendet tart a házban, hogy az már maga a diktatórikus káosz, de nem ez a lényeg, pontosabban ez nem lényeg, mert felszabadult komédiázás takarja.

A színészek tobzódnak, Schneider Zoltán a besúgófigurában minden poént elvisz a falig, Petrik Andrea dívában nyomja, Gazsó György komótos íróban, Martin Márta kihasználja a prolivircsaft és a házmesternéziccer kínálta összes lehetőséget…

A középszerűsítés mint célkitűzés, az „igazat mondd, ne a véleményt” parancsa, a mestertolvaj és a „káka a csomón” gigantikus egyvelegbe forr össze – ifj. Vidnyánszkynál dőlnek az ötletek és hasonló kreativitásra sarkallja a színészeket is; szinte látjuk a végeredmény mögött a próbafolyamatot, halljuk a rengeteg röhögést.

Fegyelem van amúgy; az ilyesmit, vagyis a színpadi kavarodást másképp nem is lehet. Rusznák András a megtestesült és kialvatlan feltaláló: tudja, hogy a káosz maga az eredmény, a siker. Molnár Áron legalább tízzel többet mozdul a szörnyeteg Rettegett Iván által kinyomott szemei után a padlón, mint kéne, de ez is bohózati effekt, akárcsak Pál András villódzó-vibráló betörőkliséi és Sodró Eliza változékony színésznője, aki az „az vagyok, aminek látni akartok” jegyében tolja a táncot, a zenét vagy a díszletet, mikor mit.

Tehetséges munka, amely mutatja is a tehetséget – a színészekét, az átíróét, a rendezőét. Arról szól, hogy ez a csapat tud színházat csinálni – a múlt évadban bemutatott Liliomfi arról szólt, hogy ezt és csak ezt akar –, szórakoztatja a teátralitás széles eszköztára, találékony és gyors, gátlástalan és tán magabiztos is. A világról is gondolnak valamit, hogy mit, az még nem világos egészen, de majd csak kitisztul, addig meg elszórakoztatnak bennünket.

A Radnóti új korszakának első bemutatója nemcsak a fiatal rendező pályáján fontos állomás, hanem a színház életében is. Valószínűleg érdemes erős, hangsúlyos gesztussal jelezni, hogy változások lesznek, és nem csak az előcsarnok dizájnjában. A közönség – mint a bemutatón érzékelhettük – kissé tanácstalan. Lehet, hogy több kellett volna neki Bulgakovból.

Szerző: Csáki Judit

Forrás: 168 óra

 

vissza a Hírponthoz

168 óra legutóbbi cikkei:

168 óra
2017-07-04
Lomizással kezdték, egyedülállóak lettek az egész világon – a Fortepan története
Ma naponta átlag öt újságcikkben jelennek meg Fortepan-képek. A fotóarchívum honlapján több mint 83 000 fotográfia tölthető le ingyen. Többségük amatőr fotó, de neves fotográfusok hagyatékai is találhatók itt....
168 óra
2017-05-29
Cannes: svéd filmé az Arany Pálma, Kruger a legjobb színésznő, Phoenix a legjobb színész, Kidman különdíjat kapott
Fénypontjához érkezett a filmfesztivál. A svéd Ruben Östlund The Square (A négyzet) című alkotása nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 70. cannes-i fesztiválon. A 2014-ben a Lavina című...
168 óra
2017-01-20
Azért megyek, hogy éljek - Egy világ körüli út belső állomásai
Egyik pillanatról a másikra eladta a lakását, és az árából egy szál hátizsákkal nekivágott Délkelet-Ázsiának. Két évig utazgatott, hol egyedül, hol társaságban. Többnyire tervek nélkül hagyta magát sodródni. Harmincz...
168 óra
2016-12-02
Hatvanévnyi hitelesség – A lengyelség filmes szószólója
Andrzej Wajda halálával eltávozott a világ filmművészetének egyik óriása, akinek nemcsak művészi erényei múlhatatlanok, hanem történelemfeltáró munkássága is. A nagy lengyel filmrendező örökségéről beszélgettünk Pörös Géza filmszakíróval, a Duna...
168 óra
2016-11-15
Egy őrült naplója / Egri Márta ajánlója
„Megrázó, lenyűgöző, magával ragadó, egyszóval: csodálatos alakítás! Nem is alakítás, Te vagy csodálatos, kedves Keresztes Tamás az Egy őrült naplójában, a Jurányiban!” – írta nemrég a Facebookon Egri Márta...
168 óra
2016-11-02
Revü, bohózat, turbó
Az elég vicces, amikor egy földszintes ház liftépítésre nyer pályázati pénzt, nem? És elég életszerű, hogy meg is építik a liftet, igaz? Bohózat a színházcsinálásról – ez most nemcsak...
168 óra további cikkei »