2017-06-24 11:13 | Kultúrpontok

A Múzeumok Éjszakáján avatják fel az új Aeroparkot

Az új Aeropark hivatalos felavatását a Múzeumok Éjszakájára időzítette a Légiközlekedési Kulturális Központ és a Közlekedési Múzeum. Az elkövetkező hónapokban jelentős munkálatokra készül a szabadtéri kiállítóhely, több történelmi repülőgép pilótafülkéje újulhat meg és új múzeumi programok is indulnak.

Új környezet

Az Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójának bővítése miatt költözött a tavasz folyamán a repülőtéri felüljáró szomszédságába. Komoly kihívást jelentett a hosszú évek óta mozdulatlanul álló, történelmi repülőgépek átvontatása. A MALÉV életében egykor meghatározó szerepet játszó, a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe tartozó típusok, valamint a speciális repülőtéri járművek exkluzív környezetbe kerültek, a repülőgépek különleges éjszakai megvilágítást kaptak.

5

Az új Aeroparkban megépült egy valósághű futópálya kicsinyített mása, ami több mint 20 méter hosszú. A szabadtéri repülőmúzeumban a 11 légijármű mellett oldtimer repülőtéri autók is láthatók, szimulátor, és jól felszerelt, modelleket, repüléssel kapcsolatos emléktárgyakat árusító shop is működik.

Bizonyos forgalmi helyzetekben a látogatók feje felett, kis magasságban repülnek majd át a 31L futópályát megközelítő, Ferihegyre érkező járatok. Az Aeroparkból indulnak az egyre népszerűbb reptérlátogatások is. A Közlekedési Múzeum az idei évtől új családi és múzeumpedagógiai programokat hirdet a kiállítóhelyen, ami a tervek szerint számtalan rendezvénynek ad majd otthont.

Megújuló repülőgépek, értékmentő munka

Az elmúlt években jelentős rekonstrukciók zajlottak a repülőgépeken, a munka nem áll meg. Idén három gép, a Tu-154-es, a Tu-134-es, valamint az Il-18-as pilótafülkéjének felújítása történik meg, emellett új külső fényezést kap a Li-2-es repülőgép. A szakemberek, muzeológusok már a következő restaurálási és tartalomfejlesztési programok előkészítésén dolgoznak, így a megújult Aeropark a jövőben is folyamatosan fejleszti gyűjteményét és programjait.

DSC00929

Az LKK és a Közlekedési Múzeum ugyanis kiemelt feladatának tartja a magyar polgári repüléstörténet, valamint az egykori nemzeti légitársaság emlékeinek gyűjtését, megóvását, restaurálását, továbbá a légiközlekedéssel kapcsolatos ismeretterjesztést.

vissza a Hírponthoz

Kultúrpontok legutóbbi cikkei:

Kultúrpontok
2017-11-06
Művészettörténeti csemegék a BÁV őszi aukcióján
Valódi művészeti ritkaságok kerülnek kalapács alá a BÁV őszi aukcióján. Rippl-Rónai József, Aba-Novák Vilmos, Iványi Grünwald Béla, Gulácsy Lajos, Szinyei Merse Pál lappangó festményei mellett számos remekmű található a...
Kultúrpontok
2017-10-27
SŐT7 - Sissi Őszi Tánchét a Bethlen Téri Színházban
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivál a hetedik...
Kultúrpontok
2017-10-06
Első óraaukcióját rendezi a BÁV október végén
Bár a BÁV kínálatában mindig is megtalálhatók voltak az órakülönlegességek, az egyre élénkülő érdeklődés miatt októberben önálló Óraaukcióval is várja a cég az órakedvelőket. Az árverés több mint 130...
Kultúrpontok
2017-10-06
Nagy siker volt az idei Budapest Transzfer IX. Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál
2017.október elsején zárult a Budapest Transzfer IX. Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál. A négy napos rendezvény alatt 23 programon csaknem 100 résztvevő foglalkozott a jövő kérdésével a Petőfi Irodalmi...
Kultúrpontok
2017-09-29
Aukción a magyar fotográfia színe-java
Története során először tart fotóaukciót a BÁV idén októberben. Az árverésre és az azt megelőző kiállításra 83 magyar fényképész több mint 200 alkotása kerül, melyet szakmai zsűri válogatott össze....
Kultúrpontok
2017-09-22
Nyinák és Alexandrák színpadra! (Ruttkai Éva emlékezete)
A PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színjátszó versenyt hirdet középiskolás diákok számára. Ruttkai Éva a Vígszínház kiemelkedő művésze idén lenne 90 éves.  Emlékére színjátszó versenyt hirdetünk...
Kultúrpontok további cikkei »